… konkrétan vasárnap késő délután. Amikorra jó eséllyel minden mást csináltam már ahhoz képest, amit hétközben szoktam. Megvolt legalább egyszer a hosszabban ágyban heverészés, a lassított felvétel a reggelem elindítására. Megvolt a kényelmes pakolászás a konyhában, amikor ráhangolódok arra, amit főzni (tkp. alkotni) szeretnék, hogy méltó módon fejezzem ki szeretetemet kis családomnak. Megvolt az élet értelmén merengés az ebéd utáni kávém fölött, amit ilyenkor különösen megcukrozok, hogy kevésbé érvényesüljön a keserűség-érzet. Ilyenkor nincs esélye!
Nagy valószínűséggel belefért egy alaposabb Marie Kondo-féle rendrakás, ami mindig tartogat kellemes meglepetéseket, úgymint egész héten keresett – általában világmegváltó – jegyzetek felbukkanása a legváratlanabb helyekről, utolsó üveg baracklekvár a kamrában, így nem kell kimennem a garázsba, szép emlékeket előhívó koncertbelépők vagy éppen a kutya szájából kimentett gyerekrajzok … (Apropó, észrevettétek, hogy a kutyák a legkülönbözőbb tárgyakkal a szájukban valahogy gyorsabban futnak? Mondjuk a mi kutyánkkal eddig csak a papírzsebkendőt, a bevásárlólistát, a teamécsest és az ugrálókötelet próbáltam, de gyanakszom, hogy van létjogosultsága az általánosításnak.)
Vasárnap délutánra már biztosan beszélgettem is eleget ahhoz, hogy befelé forduljon a figyelmem, a kis
csigaházamba, hogy tudjak kicsit gondolkodni-írni-rajzolni. Hogy megnézzem magamban, mi a végső célom, ami felé haladok, hol békés patakként halkan csörgedezve, hol tomboló viharokban, felhabzó, kicsapódó hullámokkal a partot mosva.
Ez aztán ismét ráállít a gyorsítósávra. VISZLÁT, CSIGATEMPÓÓÓÓÓÓ! Mit is terveztem a jövő hétre?
Neked mikor kezdődik a hétfő reggel?