Egy ideje már foglalkozom a gondolattal, miben tudnék segíteni a gyerekeimnek, hogy könnyebben elboldoguljanak majd az életben. És a szóhasználattal tényleg megcélzom nekik, hogy boldogok, de legalábbis elégedettek legyenek.
Az elégedettség sem kis célkitűzés, ha belegondolok, mennyi minden változott csak az elmúlt néhány évben, és ehhez nekem is, nekik is úgy kellett alkalmazkodni, hogy nem volt előtte hasonló megélésünk, amelynek tapasztalataira támaszkodni tudtunk volna. Pedig kifejezetten megkönnyíti az életet, ha a változás viharában csak annyi a dolgom, hogy fejemben lévő virtuális hátizsákomba benyúlok, előveszem Tanulásaim naplóját, és fellapozom, mit is kell tenni, ha …
De ezt a naplót most már másképp írom. Mert sok a változás, és nem érzem, hogy képes lennék előre bekészített megoldásokat listázni. Nem is azt írom bele, hogy mit csináltam a váratlan helyzetekben, hanem hogy milyen belső erőket tudtam mozgósítani, és hogy ezek mivel tették elviselhetővé a váratlan helyzetek bénító vagy szorongató stresszét.
És úgy tűnik, nem csak én írom másképp a naplómat. Sokadszor jött ma szembe velem az EU 21. századi kulcskompetenciáinak listája (a fent képen és itt), amelyet szükségesnek tartanak az egész életen át tartó tanuláshoz. Ha szülői szemmel nézem, akár iskolai tantárgyakhoz is köthetném őket, de ennél sokkal többről van szó, ha kompetenciákról beszélünk: ismeretekről, készségekről és ATTITŰDÖKről.
Ez utóbbit azért tartom kiemelten fontosnak, mert az attitűdök a belső hajtóerő, nélkülük nem mozdul meg a tudásvágy, nem néz fel, nem kel fel a kütyüje elől, nem hajlandó időt és energiát beletenni, magát a komfortos gamer-székből kiugrasztani a gyerek, hogy elkezdjen tanulni, fejlessze magát és felkészüljön az ÉLETBEN VALÓ BOLDOGULÁSRA.
Amivel szülőként mindehhez hozzá tudok járulni, az tulajdonképpen minden és semmi. MINDEN, mert megvannak bennem is ezek a kulcskompetenciák, és a gyerekeim példát is vehetnek mindarról, amit csinálok, hiszen ezek mentén igyekszem működni nap mint nap. És azt is mondhatom, hogy szinte SEMMI, mert hol van nekem kapacitásom ezeket a kompetenciákat mélységeikben megismerni, és megfelelő módon átadni? És honnan veszem az erőt annak az ellenállásnak a leküzdéséhez, hogy én nekik szülő szerepben vagyok jelen, tehát ne próbáljak meg tananyagot csempészni a mindennapjaikba azon a 25-35 tanórán felül, amelyre már beneveztem őket az iskolában.
Mindenesetre, amit csak tudok, megteszem, hogy legalább szívem csücskét, a tanulni tudást átadjam nekik, hátha sikerül …
Te mit tanítasz meg neki(k)?
