Neked mi maradt meg a suliból?
Jó volt bemenni? És milyenek voltak az órák? Izgalmasak? Csillogó szempárok figyeltek teljes odaadással, hogy mit mond a töritanár? Alig vártad, hogy bemenj nyelvórára, hogy haladj végre a nyelvvizsga felé?
Vaaagy még 40 fölött is azzal küzdesz, hogy milyen megalázó volt felelni? Hogy kaptál egy jó kis megjegyzést a matektanártól agyi képességeidet illetően? Vagy simán azt mondták, lusta vagy tanulni, ezért vagy kettes bioszból? És aztán elvitted magaddal ezeket a mondatokat. Bevésődtek az agyadba, a szívedbe, teljes lényedbe. Az is lehet, hogy azonosítottad magadat velük.
Sajnos ezek az élmények, akár jók, akár rosszak, tényleg elkísérhetnek egy életen át, és minden egyes alkalommal, amikor tanulási helyzetbe kerülsz vagy nyomás alatt kell teljesíteni, simán előjönnek. És győzd magad összekaparni a megbeszélés után, ahol kapsz egy megjegyzést arról, mennyire sikerült felkészülnöd a prezentációra … Volt már ilyen élményed? Jól le tudja húzni a motivációt. Lehet, hogy akár hetekre-hónapokra is. Csak győzd visszapumpálni…
A gyereked éppen most szerzi ezeket az élményeket …
Neki milyen élményei vannak? Jól teljesít? És jól is érzi magát ott, ahol van?
És ha NEM, akkor mit kezd vele? És TE, mit kezdesz a helyzettel?
- Kiakadsz a rendszeren, átrágod magad a problémán, majd arra jutsz, hogy esélytelen megjavítani, ezért amikor csak lehet, ekézed még otthon, a gyereked előtt is?
- Vagy intézkedsz? Bemész a suliba a fogadóórára, és jól kipakolsz a szaktanároknak?
- Vagy szülői értekezlet után még megtárgyalod a többi sorstárssal, mi lenne, ha petíciót nyújtanátok be, hogy váltsák le a magyartanárt? Mert vele aztán nem fognak tudni felkészülni az érettségire!
- Vagy elküldöd egy-két-három-sok különórára, hogy ott bepótolhassa legalább az érettségi tantárgyakat?
- Ezek mind lehetséges megoldások, én is csináltam már egy-kettőt ezek közül … Ezeket úgy hívom magamban, hogy HÁRÍTÁS: Valaki más a felelős. Ő csináljon valamit. Vagy ŐK.
Hosszú évek gyereknevelési élményei után mostanra eljutottam odáig, hogy inkább azt keresem, mi az, amit adott helyzetben megtehetek szülőként, de anélkül, hogy átírnám az alaptantervet, megreformálnám az oktatásügyet, és minden, a gyerekem osztályában tanító tanárt személyesen mentorálnék tanulásmódszertanból. Mert ez nem tűnik túl reálisnak.
Kíváncsi vagy, mit kezdtem el csinálni ezek helyett?
- Most már azzal foglalkozom, hogy ÉN mit tehetek azért, hogy javuljon a gyerekem motivációja. Például úgy, hogy rendbe teszem a saját motivációmat. Olyan célokat tűzök ki, és olyan projektekbe kezdek, amelyekben örömömet lelem, és amelyeken lelkesen dolgozom akár hónapokon, éveken át. Akkor is, ha az elején döcögősen indul a dolog, és egy sor olyan új dolgot kell megtanulnom hozzá, amihez nem nagyon fűlik a fogam. Mert az fog feltölteni energiával a nehéz időszakokban is, hogy tudom, van célom, afelé haladok, és ha vannak is nehézségek, megvan a belső hajtóerő, hogy kikecmeregjek a gödörből.
- Már azzal is foglalkozom, hogy gyerekemnek tanulói pozíciójában jó legyen a munka/magánélet egyensúlya. Például úgy, hogy a saját munka/magánélet egyensúlyomat gatyába rázom. És elkezdek végre foglalkozni magammal. Meg a családommal. Nem főzni-mosni-rendet rakni utánuk, hanem velük lenni. Hátha igénylik a minőségi(bb) időt. És a több együtt töltött idő hatására spontán beszélgetések alakulnak ki. Ahol a folyton titkolózó kamasz gyerekemből SPONTÁN olyan dolgok buggyannak fel, amelyeket amúgy jó mélyen eltemet magába, és soha nem beszélne róla. De ha Ő kezd el mesélni, ömlik belőle a szó. 😉
- És azzal is foglalkozom, hogy a gyerekemnek legyen honnan vennie időtervezési és időbeosztási módszereket. Például úgy, hogy velük együtt tervezem a hétköznapokat, a hétvégéket és a nyaralásokat, és így meg tudjuk beszélni, kinek, mi fér bele az idejébe, mi az, amit szeretne, és mi az, amit nem. Ez az a helyzet, amikor a NEMet mondás művészetét is lehet gyakorolni. Mert NEM kell mindent bevállalni. Főleg nem olyan dolgokat, amitől valamelyikünk negatív spirálba kerül, és jól lehúzza a többiek hangulatát is.
Amikor elkezdtem ezeket tudatosan csinálni, nem gondoltam volna, hogy ennyire SOKAT LEHET TENNI szülőként. De az eredmények azt mutatják, igenis lehet tenni, és meg is éri tenni.
Mert a kamasz gyerekem sokkal magabiztosabb, önállóbb és kiegyensúlyozottabb lett tőle. Nagyobb felelősséget vállal saját tetteiért, és összességében véve több a motivációja és az öröme az életben. Megengedi, hogy elmondjam neki 30 év távlatából, mi az, ami számít, és mi az, ami nem igazán. Anélkül, hogy prédikálnom kellene.
És tudod, mi a legjobb az egészben? Az, hogy végeredményben teljesen mindegy, magamért vagy a gyerekemért kezdtem el csinálni, mert MINDKETTEN jól jártunk. A család többi tagjáról (a kutyát is beleértve) nem is beszélve.
Te miért kezdenél el változtatni?
Nézd meg a cikkből készült videót a YouTube csatornámon.
