Miért kell pihenni a téli szünetben?
Hát azért, amiért egy felnőtt is ki van nyúlva a decemberi pörgés után! És ami nekünk fárasztó, az egy kamasznak legalább annyira az. És hogy megelőzzük a bajt. Azt, hogy végig betegeskedje a téli és tavaszi hónapokat, hogy semmi kedve ne legyen semmihez, és hogy az iskolában csak a témazárók közötti túlélésre játsszon.
Belegondoltál már, mi az, amit középiskolás gyereked napi szinten végigcsinál? Hogy lenyom egy teljes délelőtti műszakot 7 db 45 perces mítinggel, közötte olyan 10-15 perces szünetekkel, amikor egyik teremből megy át a másikba? Hogy 7.30-14.00-ig egyfolytában olyasmire kell koncentrálnia, amit más jelöl ki számára, és amihez nem biztos, hogy van kedve is? Energiája meg talán még kevesebb?
Főleg akkor, ha utána egy rövid ebédszünet után kezdheti a délutáni műszakot egy-két különórával vagy edzéssel, esetleg iskolai szakkörrel? Majd hazamegy és belevág az esti műszakba? És elkezd felkészülni a másnapi vagy későbbi mítingjeire és vizsgaszerű prezentációira?
Nem volt ez másképp 30 éve sem, amikor én jártam középiskolába. Csak az elvárásokból fakadó nyomás és a verseny nem volt ekkora. Kiélezett a verseny, mert nőtt a bizonytalanság, hogy mi vár rájuk, ha kikerülnek a tiszta nagybetűs ÉLET-be. Ami folyton-folyvást változik, és a fene se tudja, mihez fognak kezdeni a diplomájukkal, és hogy milyen diplomát kellene egyáltalán szerezniük, hogy bebiztosítsák a helyüket ebben a versenyben …
És szülőként hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy igenis feszítsék meg magukat még egy kicsit, mert a legjobbaknak mindig jut hely a húsos fazéknál, és ők azok, akik majd válogathatnak a jobbnál-jobb állásajánlatok között.
Csak hát addigra, mire a húsos fazekat odatolják eléje, kiég vagy ötször …
Először 14 évesen, amikor egy szorongató januári szombaton megírja a központi felvételit, és élet-halál-harcban, a 8. osztály első félévét azzal tölti, hogy a felvételire felkészítő hadjáratban lekaszabolja az összes matek-magyar felvételi feladatsort, amit valaha nyomtatásban megjelentettek, és bejut a hőn áhított középiskolába.
Másodszor rögtön 15 évesen, amikor rájön, hogy a 8. évben lezárult hadjárat újabb csatamezőket nyitott meg. Olyanokat, ahol még sosem járt, és ahol már nem karddal, hanem ágyúkkal és lőfegyverekkel megy a harc, és többszörös a túlerő. Annyira nagy, hogy ami felső tagozatban fél óra volt tantárgyanként, az most egy-másfél órára is nőhet. Ettől aztán újra kiég. Olyannyira, hogy a regeneráció el is tart 16 éves koráig, amikorra ki kellene végre találnia, hogy a felvételihez vajon melyik fakultációkat válassza a következő két évben harcedzettsége megnövelésére.
És abban a 2 évben rájön, hogy még ennyi sem volt elég, hegyen-völgyön által tovább kell harckocsizni a végső cél felé, hogy bevehesse a hőn áhított egyetemi erődítményt, ami akár nemzetközi harcszíntérre is viheti. Két év megfeszített küzdelem.
Ami után jön a harmadik kiégés, amikor 18 évesen elmondhatja végre, hogy legyőzte az összes feleletválasztós és esszékérdést, levezetést, és bizonyításra kerül, hogy igen, elég érett ahhoz, hogy bevonulhasson az egyetemi erődítménybe, hogy ott elfoglalhassa méltó helyét.
Negyedszer akkor, amikor az egyetemen az első félév közepére kiderül, ezt a harcot nem kispályán játsszák. És az eddig megtanult módszerekkel nem is lehet benne előre jutni. És nem elég csak lövöldözni, mert itt nagyívű stratégiára van szükség, összehangolt taktikai elemekkel. És sokáig tart. 3-4-5 vagy még több végtelennek tűnő évig.
Ötödször akkor, amikor az utolsó nagy megmérettetéssel is szembe kell nézni. Amikor a legjobbak előtt kell bizonyítani, hogy megkaphassa az oklevelét a végzettségéről.
És igen! Sikerült! Ott áll, meghatódottan, kicsit még sebesülten-kiégetten, kezében hadvezéri diplomájával, és nézelődik, hogy hát mihez is lehetne kezdeni ezzel a hadviselési tudással a cyber-űrkorszakban. És hogy megérte-e?
Szóval visszatérve az eredeti kérdésre, azért kell pihenni – tehát valami mást csinálni, mint a tanulás – legalább az őszi-téli-tavaszi és nyári szünetben és egyébként hétvégén is, hogy azt a nyomást, amiben folyamatosan benne van, tudja kicsit enyhíteni. Hogy regenerálódjon és kapjon új impulzusokat a motivációjához. Hogy ne azzal kezdje a karrierépítést, hogy már mindenből is elege van …
Mert az élete semmi másról nem szólt 17 éven keresztül, mint hogy ült a tankönyvek fölött és próbálta túlélni a folyamatos vizsgahelyzetben levést, a munkát. Pedig az élet még ezer más dologról is szól, csak arra nem biztos, hogy marad még idő és energia.
Apropó, te középiskolás gyereked mit csinál a téli szünetben?
Nézd meg a cikkből készült videót a YouTube csatornámon.
